Vágjunk hát bele a közepébe,mitől is keletkezhet otthonunkban a penész,mi a kiváltó oka?

A penészedés legfőbb oka a mindennapos tevékenységeink során általunk termelt és így a lakásunk levegőjébe juttatott nagymennyiségű pára: azaz a víz.
Tudom,hogy Ön is minden, a kereskedelmi forgalomban kapható terméket( vegyszert,tablettát,gépet) kipróbált már,de a folyamatos erőfeszítései ellenére sem sikerült végleges és megnyugtató megoldást találnia, a penész bizony makacsul és folyamatosan visszatért.
Miért nem sikerült,sikerülhetett ez,miért kellett eddig dohos,rossz levegőjű lakásban élni,két-három évente festetnie a penészfoltok eltüntetése miatt?
A fent említett módszerekkel csak a penészt öljük meg és nem a kiváltó okát szüntetjük meg.
Hogyan is dúsulhat fel lakásunk páratartalma,gondoljuk csak végig: főzünk, mosunk,felmosunk mosogatunk, fürdünk, teregetünk, locsoljuk a szobanövényeinket(el ne felejtsem-még lélegzünk is).Mindezek mellett egyre korszerűbb hőszigetelési eljárások kerültek bele az épületekbe,gondoljunk csak a tökéletesen záródó nyílászárókra,a műgyantás vakolatokra,vagy a műanyag alapú falfastékekre.Mindezek együttesen okozzák a lakásban a levegő páratartalmának káros feldúsulását.

Az élettanilag elfogadható páratartalom 40-60% között van. Amikor a levegő páratartalma ezt az értéket meghaladja, már nem beszélhetünk egészséges értékről. Amikor pedig annyira telítődik vízpárával, hogy a hőhidak mellett lehűlve eléri a harmatpontot, akkor elkezdődik a páralecsapódás. Ezután minden gramm levegőbe juttatott pára le fog csapódni valamelyik hőhíd mellett.
Márpedig a penész életbenmaradásának és szaporodásának ezzel megteremtődik az egyetlen fontos feltétele: a nedvesség!
Szüntessük hát meg ezt a feltételt,mégpedig garantáltan és végérvényesen!
A megoldás a higroszabályozott szellőzés.
A higroszabályozott szellőző készülékek lelke egy poliamid pántköteg, amit a gyártás során, egy speciális vegyszerrel impregnálnak. A poliamid ebben a formában a légnedvesség hatására pontosan úgy viselkedik, mint az emberi hajszál: minél nedvesebb annál jobban nyúlik és minél szárazabb annál jobban húzódik össze. Ez a pántköteg mechanikusan mozgatja egy rugós áttételen keresztül a szellőző zsaluit. Méghozzá hihetetlen pontossággal, ugyanakkora mértékben, akár több tízezer alkalommal.
A gyártás során minden készüléket hajszálpontos értékekre állítanak be: 30%-os relatív páratartalom mellett van a szellőző zsaluja teljesen zárva, és 70%-os relatív páratartalom mellett van teljesen nyitva. A két érték között pedig a páratartalom függvényében szabályozza a ki és beáramló levegő mennyiségét.
Így létre tudjuk hozni azt az intelligens szellőző rendszert, ami automatikusan csak akkor szellőztet amikor kell, csak abban a helyiségben ahol kell, és csak addig ameddig kell.
Ha emelkedik a belső levegő páratartalma, akkor nyitja a zsalut és több levegőt enged átáramolni a helyiségen, ha ezáltal csökken a páratartalom, akkor azzal arányosan zárja a zsalukat, és megelőzi a felesleges szellőztetést. Jelentős energia megtakarítást érünk el vele az ablaknyitásos szellőztetéshez képest. Az állandóan bukóra nyitva hagyott konyha és fürdőszoba ablakokhoz viszonyítva pedig egy igazi "fűtési energia spóroló automatához" jutunk.
Mindezt energia felhasználás nélkül ugyanis ezek a készülékek nem igényelnek sem áramot, sem elemet, csak a poliamid az ami mozgatja a zsalukat!

Ezzel megérkeztünk a penész végleges száműzésének, alapjához: a szabályozott légbevezetéshez! Ugyanis, ha nincs páralecsapódás, akkor nem tud sehol megtelepedni a penész!
Amennyiben, egy lakásba beépítjük ezeket, a légbevezetőket, megteremtjük az intelligens szellőzés alapját. Ezek nélkül a készülékek nélkül semmilyen szellőzést sem tudnánk megvalósítani.
Fontos tudni! Csak akkor tud a levegő a lakáson keresztül mozogni, ha azt biztosítjuk a számára, vagy a küszöbök elhagyásával, vagy a beltéri ajtókon szellőző nyílások kialakításával.
Az intelligens szellőző rendszer "lelke" a higrosztát, ami gyakorlatilag egy páraérzékelő kapcsoló. Ez a kapcsoló pontosan úgy mint egy szobai termosztát, bizonyos értékek között beállítható. A különbség, hogy nem hőmérsékletet, hanem páratartalmat érzékel. A szélső értékek: 20% és 80% relatív páratartalom. Ezek között az értékek között bárhova állíthatja a készüléket, az a beállított érték szerint fogja ki és bekapcsolni az általa vezérelt ventilátort. Mivel az élettanilag legmegfelelőbb érték 40 és 60% közötti páratartalom, így e közé a két érték közé kell beállítania.
Az rendszer nagyon fontos tulajdonsága, hogy csak ott szellőztet, ahol kell!

Amikor a ventilátor bekapcsol, csak azt a levegőt tudja a lakásból elszívni, ami be is jött. De honnan jut a ventilátor levegőhöz? Hát persze hogy a lakás különböző helyiségeibe telepített légbevezetőkből és hogy mennyihez, azt az adott légbevezető zsalujának állása szabályozza.
Vegyünk példának egy szombat délutánt: tehát a hálókból szinte semmihez, mert nincs bent senki és nem termelődik pára, a légbevezető zsaluja zárva. A nappaliból és az étkezőből lényegesen többhöz, mert Ön és családja ott tartózkodik, főzés, beszélgetés, a szobanövények, mind párát juttat a levegőbe így a légbevezetők zsalui nyitva vannak.
Ugyanakkor a házban éjszaka pedig becsukódik az étkező és nappali szoba szellőzőjének zsaluja, és csak azokból a helyiségekből szellőztet a ventilátor, ahonnan levegőhöz jut, tehát a hálókból. Így biztos lehet benne, hogy soha nem szellőztet feleslegesen! Ne felejtse el, hogy a példában említett ventilátor csak akkor végzi ebben a formában a dolgát, ha a lakás levegőjének páratartalma meghaladja a higrosztáton Ön által beállított értéket! Ha ennél alacsonyabb a levegő páratartalma, akkor a szellőztetés gyakorlatilag szünetel( minimális teljesítményen működik).
Ebből természetesen az következik,hogy a légszállítás csak azokból a helyiségekből történik,ahol azt a levegő páratartalma azt az adott pillanatban indokolja.
Láthatjuk, hogy a légszállítás csak azokból a helyiségekből valósul meg, ahol azt a levegő páratartalma indokolja.

Az általunk kínált rendszer mindig szellőztet amikor azt a lakás belső levegője igényli, és soha nem szellőztet, ha arra nincs szükség!
Akkor is teszi a dolgát,mindenféle felügyelet nélkül, ha Ön alszik, ha éppen nincs otthon, ha vendégei vannak, és semmi másra nincs ideje, vagy akkor ha elutazott -például nyaralni.
Képzelje el, hogy van egy olyan rendszere, ami mindent tud amit eddig leírtam, és Önnek csak annyi dolga van vele, hogy egy évben kétszer a nagytakarításkor a készülékekről egyszerűen letörli a port. Egy idő után már azt sem veszi észre, hogy van. Minden ezzel kapcsolatos problémája a múlté lesz , és egy egészségesebb környezetben, minden reggel kipihenve ébredve élheti mindennapjat.
Köszönöm,hogy megtisztelt a figyelmével! Kérem,hogy amennyiben a fenti problémával küzd, tegye próbára a rendszert és az ajánlót-a CÉGEMET!
Biztosíthatom,hogy nem fog csalódni egyikünkben sem.
SZÉP NAPOT,VISZONTLÁTÁSRA! Faragó József
Tel: 06-70-657-7076 06-30-427-8116
e-mail: peneszeshazak@gmail.com
Hogyan működik a HuPont.hu?
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. NAPCSILLAG
► -------------------ELÉRHETŐSÉG: kukker77@freemail.hu ------------------- AZ OLDAL ELŐZMÉNYE: http://hajnalhasadas.hupont.hu/
napcsillag.hupont.hu
2. GIGI cosmetic - Cryolux szépségszalon
► Hitelesség, szakszerűség, újítás és hűség!
gigipremier-cryolux.hupont.hu
3. Kidobjam? Á,á... vétek lenne, egyszer még bármire jó lesz az!!!
► Én is így tettem, de műgyűjtő nem lettem. Értékes és kevésbé értékes tárgyaimat itt megtekintheted.
meguntam.hupont.hu
4. Machine
► Komplett ICE TEA gyártó üzemi berendezések eladók egyben. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ára : 300.000.- EUR nettó
machine.hupont.hu
► Török Akusztik Band (TAB) békéscsabai Rock, Pop és Raggie-s stílusú, vidám zenekar.
torok-akusztik-band.hupont.hu
6. (: ♥♥ Star Forever ♥♥ ♥♥ Cleo Selena Miley ♥♥ :)
► Tudni akarod,hogy sminkeld magad?Tudni akarod ki Selena legjobb barátnője? Ezekre és még sok más kérdésre is választ kapsz! Látogasd az oldalt,és nem bánod meg!! Bővebb infóért nézd meg a WeŁcOm€ menüpontot!
cleoselena.hupont.hu
7. Monda
► A világom olyan, amilyennek én látom. Amit látok, amire emlékezem, azt elmondom. elmesélem.
monda.hupont.hu
8. WWE nevelde Raw,Smack Down,Gálák
► Itt egy pankrátort nevelhetsz ! Juss fel a csúcsra
wweneveldo.hupont.hu
9. HIDRAULIKA-PNEUMATIKA SZAKÜZLET Jászberény Javítás kiszállással 0-24 óráig.
► Hidraulikatömlő javítása mobil tömlőroppantó géppel.Pneumatika,hidraulikai elemek beszerzése.Üzemanyag,víz,műszaki,locsoló tömlők méretre gyártása.Vegyiárúk.Traktor alkatrészek beszerzése.Munkahengerek javítása rövid határidővel és garanciával.
hidraulikamobil.hupont.hu
10. Eladó újépítésű mediterrán stílusú ikerház Pécelen.
► Eladó újépítésű, igényes kivitelü, jó eloszású, kedvező áru ikerház Pécelen. Megbízható minősegben építő kivitelezőtől. Rendkívül kedvező ár / érték arány. Magas minőségű beépített anyagok. Rövid időn belül költözhető.
pecelihaz.hupont.hu
► Nálunk mindent megtalálsz mert nálunk ez így szokás.
minden-ami-jo-nekunk.hupont.hu
12. Orvosi Állások Németországban
► Északnémet szinvonalas kisvárosi szakklinikák, kiemelt bérezés, helyi magyar közösség, személyes segítség a nyelvvizsgára felkészítéstől, a müködési engedély megszerzésén át, a lakás bérlésig ill. az óvodai, iskolai beiratásig.
nemetorvosiallas.hupont.hu
13. Üdvözlük mindenkit a gyerkőceim honlapján!
► Szeretném bemutatni a kis családom mindennapjait, ill. a gyermekeim fejlődését. Elég kezdetleges még a dolog, de később szeretnék komolyabb weblapot készíteni. Fogadjátok szeretettel Nimród baba és Hunorka honlapját.
bogdanikrek.hupont.hu
14. Szépség-egészség
► CSAK TERMÉSZETESEN,SVÉDORSZÁGBÓL
szepseg-nagykovet.hupont.hu
15. Sziasztok!
► Ha valami érdekel olvasd el!
amarilis.hupont.hu
► Dolgozz velünk
profi-net.hupont.hu
17. Dollz nevelde
► Dollzok Világa:Itt megtalálhatod az összes dollzot amit csak szeretnél.Nézz csak körül!
dollzynevelde.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gtabrutalis.hupont.hu
19. Mókusvilág
► Szibériai csikos mókus, Tibeti csikos mókus, Kinai csikos mókus, Japán mókus
posagabor.hupont.hu
20. Guardian Angel
► Egyetértéssel a kicsik is naggyá lesznek, a széthúzástól a legnagyobbak is elenyésznek
guardianangel.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gyulatermalkemping.hupont.hu
22. Crimebox Club - Bűnmegelőzési Országos Egyesület
► Crimebox Bűnmegelőzési Országos Egyesület honlapja. Bűnmegelőzési tréningek, táborok, országos honvédelmi és rendvédelmi, bűnmegelőzési versenyek szervezése és lebonyolítása. Az egyesület tagjainak képzése, lövészklub működtetése.
crimebox.hupont.hu
23. Lipicai lovak
► Itt megtudhatsz mindent a lipicai lovakról!
liplok.hupont.hu
24. Írisztündér
► Szeretettel köszöntelek gyógyítói honlapomon, ahol számos lehetőséget kínálok a személyes és csoportos gyógyulásra egyaránt.
irisztunder.hupont.hu
25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
bbianka.hupont.hu
► Exkluzív környezetben színvonalas kozmetikai szolgáltatás, baráti árakkal! Kőröshegy, Dózsa György u. 55. (a Flekken csárdával szemben) Tel: 20/800-4122
koroshegysissikozmetika.hupont.hu
27. Godhold Thaffy
► Itt egy példa, hogy nem nehéz könyvet írni , csak kitartás kell és semmi más :)
akonyvem.hupont.hu
28. Klinika Natura Természetgyógyászok Solymáron
► Alternativ természetgyógyászat,eü.álapot felmérés,csontkovácsolás,magnetoterápiás rehabilitáció,gyógymasszázs,aurafotó,aroma terápia
klinikanatura.hupont.hu
► Az életút előre adott, de az útelágazásoknál szabad választás van. Ha tudod az utad, akkor dolgozhatsz sorsod jobbik út elérésén.
asztrologus.hupont.hu
30. Lovasok-pacija
► Sziasztok! Itt sok-sok mindent találtok a lovakkal kapcsolatosan!
lovasok-pacija.hupont.hu
31. GasztroMann
► Receptek, praktikák, tippek, és tanácsok.
gasztromann.hupont.hu
32. CPCreeations
► Friss Hírek,Játékok,Comic's,CP Party-k!
cpcreeations.hupont.hu
33. Egy kezdő író első könyve, Egy lányról
► Németh Zsófinak hívnak, jelenleg egyetemista vagyok a Corvinuson. Az írást még középiskolában kezdtem először verseket, majd novelláket írtam, nemrég viszont elkezdtem írni életem legelső könyvét. Visszajelzéseket várok, bár még közel sincs kész.
kezdoiro.hupont.hu
► Ne tanuljon meg együtt élni a fájdalommal! Gerinc,ízületi és izom fájdalmai, hatásosan kezelhetők,manuálterápiás módszerekkel. Engedje és bebizonyítom!
csontrako-csontkovacs.hupont.hu
35. Harry Potter!
► Nagyon jó szorakozást kívánok a képekhez és más egyebekhez!
mim.hupont.hu
► Egy jó kis oldal, ami segít a játék letöltésében, feltelepítésében, elkezdésében és egy két jó tanácsot is tartalmaz.Egy oldal, ami teljesen kezdőknek van.:)
minecraftkezdoknek.hupont.hu
37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ricsibve.hupont.hu
38. Solymári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
► Képfeltöltő honlap
hunyadimatyas.hupont.hu
39. "Ló nélkül is lehet élni de nem érdemes. "
► " A ló előnye tenger, a bölcsnek ló való mert az ember lóvá tesz a ló pedig emberré . "
lovashonlap-lobaratoknak.hupont.hu
40. minden ami emo
► (az emo nem egy stílus amit követni kell hanem egy életforma amit élni kell)Itt sokmindent megtudhatsz az emokról és ígérem hogy nem fogtok unatkozni
emokblogja.hupont.hu
41. műanyag ablak | ablakcsere akció akár részletre is
► ablakcsere akció az ANC-kft töl árajánlatunkat 24 órán belül megkapja,az ország egész területén ott vagyunk hívjon minket bizalommal!
anc.hupont.hu
42. Ez az oldal a népszerű Pony Club-os játékkal a StarShine-nal foglalkozik ♥
► Itt mindent megtalálsz a StarShine-ról és a Star Stable-ról amit tudni kell. Jó olvasást Kívánok Mindenkinek! <3
starshineandstablefanolda.hupont.hu
43. Táncra Fel!
► Régen glitteres,most már táncos az oldalam!Itt mindenki táncra perdült!
glitter-honlapdiszites.hupont.hu
► Aki akar csatlakozni az bátran irjon üzenetet
sfgamechek.hupont.hu
45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
appikarma.hupont.hu
46. IQ TECHNIKA KFT
► Ha szigetelni akar
iqtechnikakft.hupont.hu
47. ஐBigtoriusஐ
► Itt mindent megtalálsz, ami a Big Time Rush-ról, és a Victorius-ról szól. Ha BTR és Victoria Justice fan vagy, feltétlenül nézz be hozzánk.
bigtimerush-forever.hupont.hu
48. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
logomans.hupont.hu
49. Csiki Nyúl Község Honlapja
► Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! Házinyúlra nem lövünk
nyultenyesztok.hupont.hu
50. SZÉP Kártya Elfogadóhelyek Listája, Felhasználás, Igénylés, Kibocsátói
► SZÉP Kártya Elfogadóhelyek Listája, tudnivalók a Széchenyi Pihenőkártya felhasználásáról, beváltóhelyek, igénylés, kibcsátók (OTP, MKB, K&H Bank), szálláshelyek, vendéglátók, rekreációs szolgáltatók
szepkartyaelfogadohelyek.hupont.hu
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: